ESTELEDIK [e-e-ë] tárgyatlan ige -ett, -jék (-jen) [ë, ë], (
régies) estéledik [e-ë], (
régies,
népies) estvéledik [e-ë]
- 1. (csak egyes szám 3. személyben, alany nélkül) Lenyugvóban van a nap, közeledik az este, este kezd lenni, szürkül, alkonyodik, sötétedik. Rám, rád, ránk, rátok, rájuk esteledik: vhol v. vmely cselekvés közben besötétedik körülöttem, körülötted stb., az este utolér engem, téged stb. Vö.: ráesteledik. Hirtelen, korán esteledik. □ Már esteledni kezde, s a szobában homály terjede el. (Eötvös József) Erősen esteledett,
céltalanul csatangolt a városban. (Krúdy Gyula) || b. (ritka) <Idő> estére jár. □ Esteledik már az idő, Szállást kérnék, de nincs kitől. (népköltés)
- 2. (ritka) Ott esteledik vhol: ott tartózkodik vhol, amikor beáll az este; ott éri az este vhol. A nagy beszélgetésben ott esteledett. □ Erdő mellett estvéledtem, Subám fejem alá tettem. (népköltés) Ott, ahol én nevelkedtem, Egy dombról egy patak folyt; Hányszor ott nem estvéledtem! (Kisfaludy Sándor) Ki itt esteledik, bizony itt is hál az. (Arany János)
- Igekötős igék: beesteledik; elesteledik; ráesteledik.
- esteledés; esteledő.