ERKÖLCSISÉG [e] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban) (
tudományos,
választékos)
- 1. Vkinek erkölcsi magatartása, vminek erkölcsi volta, jellege. □ Politikai erkölcsiség dolgában kevéssel volt tisztesebb az uraknál. (Kemény Zsigmond) Nem szabad felednünk
Kemény világának mély erkölcsiségét. (Péterfy Jenő) || a. Emelkedett, nemes erkölcsi tulajdonságok összessége. □ Nem abban áll
valamely színmű erkölcsisége, ha benne például soha részeg, hazug
meg nem jelenik. (Vörösmarty Mihály)
- 2. Vmely társadalomban kialakult, ill. vmely vallás tanításaiban kijelentett erkölcsnek szabályokba leszűrődött tartalma. A tízparancsolat erkölcsisége; a kommunista társadalom erkölcsisége.
- erkölcsiségű.