CSIBÉSZ főnév -t, -ek, -e [ë, e] (
bizalmas,
rosszalló)
- 1. Csintalan, komisz, huncut fiú, kamasz. Nagy csibész volt gyerekkorában. || a. Neveletlen, garázda suhanc, utcagyerek. Rongyos csibész. □ A parti homokon | csibészek leskelődtek. Borzalom, | miket játszottak! Gonosz szavakat | bömböltek. (Szabó Lőrinc) || b. (tréfás) <Főleg megszólításban, kedveskedő kérdésben:> fiú, kölyök, gyerek. Hát az a csibész merre jár?
- 2. Hitvány, jellemtelen személy; csirkefogó (1). Aljas, piszkos csibész. Ilyen csibészekkel nem állok szóba. || a. Apacs, jassz legény. □ A lebuj a pincehelyiségben volt
Mi történnék, ha
benyitnék közéjük?
Majd valamikor, máskor szerzek magamnak egy álruhát, felöltözöm csibésznek s megpróbálom
(Kosztolányi Dezső)
- 3. jelzői használat(ban) Olyan, mint a csibész (1), csintalan, haszontalan <fiú, kamasz>. Csibész kölyök. Az a csibész gyerek már megint rossz fát tett a tűzre. || a. jelzői használat(ban) A csibészre (1) jellemző; csibészes. Csibész beszéd, eljárás, kifejezés, magatartás, viselkedés. Ez csak afféle csibész fogás volt tőle.
- Szóösszetétel(ek): csibészbanda; csibészszokás; csibésztempó.
- csibészes; csibészi.