CSERDÍT [ë] ige -ett, -sen; -eni [ë, ë, e], csördít (
hangutánzó)
- 1. tárgyatlan (gyak. -t ragos mértékhatározóval) <Vki ostorral> élesen csattanó hangot keltve suhint. Nagyot cserdít az ostorral. A kisbéres olykor-olykor cserdít a karikásával. □ Szaporábban csördít az ostorhegyes füle elé, hogy gyorsabban érjen a kedveséhez. (Herczeg Ferenc)
- 2. tárgyas (bizalmas, tréfás) Nyakon v. pofon cserdít vkit: nagy lendülettel úgy üt vkit nyakon v. pofon, hogy az ütés erős csattanó hangot ad. □ Radován diák szó nélkül
nyakon cserdítette a szónokot. (Mikszáth Kálmán) Valaki
háromszor hatalmasan pofon cserdítette. (Kosztolányi Dezső)
- 3. tárgyatlan (átvitt értelemben, bizalmas) Közibük, közéjük v. a nyakuk közé cserdít: hangoskodók, veszekedők v. rendetlenkedők közt erélyes rendreutasítással, szigorú fegyelmező eszközökkel csendet, rendet teremt.
- Igekötős igék: megcserdít; rácserdít.
- cserdítés; cserdítget; cserdítő; cserdíttet.