CSENDÜL [ë] tárgyatlan ige -t, -jön, (
népies) csöndül (
költői,
hangutánzó)
Megcsendül (13). □ Tán csak füled csendül. (Vörösmarty Mihály) A kard csendült, a paizs döngött. (Jókai Mór) Az élet legkisebb mozdulataihoz mindig énekhang csendül, az ő [= anyám] hangja. (Móricz Zsigmond)
- Igekötős igék: belecsendül; felcsendül; kicsendül; megcsendül; összecsendül; visszacsendül.
- csendülés; csendülő.