CSER [e] főnév -t, -ek, -je [ë, e]
- 1. A tölggyel egy nemzetségbe tartozó, hosszúkás, felül fényes levelű, vaskos, hasadozott kérgű, lombos fa (Quercus cerris). Cser borítja a hegyet; a csernek csomós fája van. Egy öreg cser állt az út mellett. □ Fennyen emelkedik a fiatal cser törzsöke Fátrán. (Vörösmarty Mihály) Mintha ifjú rózsa futna fel a cser törzsére, olyszerű volt
leánykáinknak könnyed lebegése a díszruhás vitézek karjain. (Móricz Zsigmond)
- 2. (ritka) Cserfa (2). Cserrel tüzel. A csernek jó parazsa van. □ És minden, aki embersarjadék S nem tőről vágott cser,
Hallgassa szómat. (Vörösmarty Mihály) || a. jelzői használat(ban) Ebből való. Cser tűzifa.
- 3. (bőripar) A cserfa lehántolt kérge, héja, amelyből a nyers bőrök kikészítéséhez haszn. cserlé készül. Csert őröl, tör; kilúgozza a csert.
- 4. (bőripar, régies) Cserlé. Cserben áztatja a bőröket.
- Szóösszetétel(ek): csercsáva; csergubacs; cserhamu; cserhasáb; cserhéj; cserkéreg; csermakk; csertapló; csertölgy.