CSENDESSÉG [ë-e] főnév -et, -e [ë, e], csöndesség (csak egyes számban) (
választékos)
- 1. A csendes (1, 5, 8) melléknévvel kifejezett állapot; csend, zajtalanság. Halotti csendesség. Nagy csendesség támadt szavára. Csendesség uralkodik a tájon. Egész lényét csendesség jellemzi. □ Zendűlj, ekhózz, esti csendesség! (Csokonai Vitéz Mihály) Aztán csendesség lőn, hideg, embertelen. (Arany János) A kocsizörgés darabig még hallatszott, aztán az erdei csendesség vette őket körül. (Gárdonyi Géza) A nagy csöndességben megszólalt a telefon. (Gelléri Andor Endre) || a. Vkinek, vminek ilyen volta, tulajdonsága, jellegzetessége. Az éjszaka, a lakás csendessége. Szokatlan ennek a gyereknek a csendessége.
- 2. Csendes (34, 7) megbékélt, senki, semmi által nem háborgatott állapot; csendes nyugalom. Ritka látvány a tenger csendessége. Csendességben teltek napjai. □ A fejedelmek mindenütt készülnek, és nagy mozgásban vannak. Csak mi vagyunk igen nagy bújdosó csendességben, mintha a mi dolgunk volna legjobban. (Mikes Kelemen) A négy öreg
ott maradt nagy csöndességben. (Móra Ferenc)