BÉRENC [ë v. e] főnév -et, -e [ë, e]
- 1. (rosszalló) Jutalomért, anyagi előnyökért aljas cél(ok) érdekében vkinek a szolgálatába szegődő személy; az, aki haszonlesésből v. szolgalelkűségből eladja magát és becsületét. Aljas, gyalázatos bérenc; fasiszta, imperialista bérenc; a fasiszták és nyilas bérenceik. Jellasics az osztrák uralkodóház bérence volt. □ Ki veté azt a tőrt? nem a te bérenced? (Arany János) Kérdőre voná a bérenceket, hogy ki fogadta őket fel Gaskho bey meggyilkolására. (Jókai Mór) || a. jelzői használat(ban) (régies, rosszalló) Felbérelt, megfizetett, megvesztegetett. □ A tudomány
miként bérenc költője a királynak Kész kommentálni a nagy tetteket, De megjósolni hivatása nincs. (Madách Imre)
- 2. jelzői használat(ban) (elavult) Bérért dolgozó, szolgáló <személy>. □ Besompolyogva a bérenc inasok között, egy levelet hoz a kezében. (Jókai Mór)
- bérencség.