BÉLEL [e] tárgyas ige -t, -jen [ë], (
tájszó) béllel
<Vminek belső oldalát, falát védő, szigetelő, melegítő réteggel, anyaggal> ellátja, megtoldja, megerősíti.
Ablakot, ajtót bélel; a falat, a helyiséget tölgyfadeszkával béleli. A madarak tollal, szalmával, levelekkel bélelik fészküket. □ A legény a bilincsét rongyokkal bélelte
a bokája fölött. (Gárdonyi Géza) || a. <Ruhát béléssel, belső huzattal> ellát; belső oldalához bélésanyagot varr, ölt.
Klottal, (mű)selyemmel, vászonnal béleli a ruhát, kabátot. A téli kabátot, bundát prémmel, vattával, vatelinnel bélelik. Bélelve v.
béleletlenül csináljuk-e a felöltőt? □ Bélelve a dolmány szemezett páncéllal. (Arany János) || b. <Vmit, vminek a belsejét> kitölt(i), megtölt(i), telerak(ja) vmivel.
Százasokkal bélelte a pénztárcáját. □ A sonkavágó késsel kettészelt három zsemlyét vajjal kente, szalámival, uborkaszeletkékkel bélelte. (Kosztolányi Dezső)
- Igekötős igék: bebélel; kibélel; megbélel.
- bélelés; bélelő; bélelt; béleltet.