BEISMER tárgyas ige, (
tájszó) beösmer
<Vmely rendsz. kellemetlen v. megbélyegző tényt, állítást> valónak, igaznak ismer el; (esetleg faggatásra v. bizonyításra) be- v. megvall.
Beismeri baklövését, bűnét, hibáját, tettét, tévedését, vétkét; nyíltan, töredelmesen beismer vmit: vallomásában beismerte, hogy
; a keresztkérdésekre beismerte, hogy
A vádlott beismerte bűnösségét. Kénytelen volt beismerni, hogy nekem van igazam. □ Ösmerd be, hogy szegény vagy, és nevetséges könyvmoly. (Tolnai Lajos) Aki beismerte minden bűnét, ne cigánykodjon háromszáz birka miatt. (Móricz Zsigmond) || a. (
régies) Valónak, igaznak, ténynek ismer, fogad el vmit; elismer, belát. □ Ember vagy, Mácsik
Ötleteid vannak
Beösmerem. (Mikszáth Kálmán)
- beismerés; beismerő; beismert; beismertet.