BECSÜLÉS főnév -t, -e [e] (csak egyes számban)
A becsül igével kifejezett magatartás (főleg az igének 3. jelentésében), vélekedés; elismerés, tisztelet.
Becsülés illeti meg; becsülésre méltó. Becsülése jeléül üdvözlő táviratot küldött neki. Kifejezte becsülését barátjának munkássága iránt. □ Azok után, miket atyám felőled mondott, legmagasabb becsülésemre vagy érdemes. (Jókai Mór) Szeme figyelemmel és becsüléssel tapadt reám. (Gárdonyi Géza) || a. (
ritka) Annak az állapota, akit becsülnek; megbecsülés.
Nagy becsülésben állott társai előtt.
- Szóösszetétel(ek): közbecsülés; önbecsülés.