BECSTELENSÉG főnév -et, -e [ë, e] (többes számban ritka), (tájszó) böcstelenség
(választékos) Vminek, vkinek becstelen (1, 2), erkölcsi tekintetben súlyosan kifogásolható, szégyenletes volta; alávalóság, aljasság, elvetemültség. Vki árulásának, jellemének, magatartásának, tettének becstelensége; a gyávaság, a rágalmazás becstelensége. Nagyfokú becstelenség kell ahhoz, hogy ezt vki megtegye. || a. (választékos) Becstelen, alávaló, aljas, erkölcstelen dolog, cselekedet. A rágalmazás becstelenség; becstelenség azt állítani, hogy
Sok becstelenséget követett el. □ Oh becstelenség! érzem átkodat. (Vörösmarty Mihály) Laci bátyám
képtelen lett volna
becstelenségre. (Móricz Zsigmond) Gyűlöltelek, silányság, becstelenség. (Szabó Lőrinc) || b. (választékos) Vki becsületének (1a, b), jó hírnevének csorbulása; megalázó, megszégyenítő, megbecstelenítő dolog, tény, cselekedet, helyzet; szégyen, gyalázat, súlyos méltatlanság. Nem bírta eltűrni, elviselni ezt a becstelenséget; becstelenséggel illet vkit. □ Ha van büntetés, melynek a becstelenség már fogalmában bennfoglaltatik: ilyen kétségtelenül a botbüntetés. (Kossuth Lajos) A szükséget tűrni
nem becstelenség. (Vas Gereben) || c. (jogtudomány, régies) Ennek, ill. vki becstelen (1) voltának bírói megállapítása és kinyilvánítása. A hamisan esküvőre kimondták a becstelenséget.