BÚSUL [ú-u v. u-u] tárgyatlan ige -t, -jon
Bút, szomorúságot érez; szomorkodik.
Búsul vmiért, vmin, vmi miatt. Búsul gyermeke sorsa miatt. (
szójárás)
Nagy a feje, búsuljon a → ló. Szóláshasonlat(ok):
búsul, mint a kárvallott → cigány. □ Magyar ember már busúlt sok Századig. (Vörösmarty Mihály) Ott fönn, ahol most vén harang dalol, | Dugonics András búsult valahol. (Juhász Gyula) || a.
Ne búsulj v.
sose búsulj miatta: ne törődjél vele, vesd el a gondját!
- Igekötős igék: elbúsul; nekibúsul.
- búsulás; búsulgat; búsuló.