BÚ [2] főnév bút, (búk); búja v. (
régies) búva (gyak. birtokos személyraggal) (
irodalmi nyelvben,
választékos)
Hosszan tartó levert, nyomott kedélyállapot, bánat, belső emésztődés, szomorúság. →
Agg bú; emésztő, gyötrő bú; emészti, gyötri, öli a bú; nyomja fejét a bú; szívét bú tölti el; bú nélkül nincs öröm; búba esik, merül; búban-bajban; búban és örömben; iszik bújában v. (
régies)
búvában; meghalt bújában; nem tud hova lenni bújában; búnak → ered; búnak ereszti v.
adja (a) fejét; búra → válik vmi; bút → lát vki miatt; → kisírja a búját; búval → bélelt; tele van búval-bajjal: sok a szomorúsága és a gondja. □ Napok jönnek, napok mennek, De búm csak nem távozik. (Kisfaludy Sándor) Mondd meg, vár-e még e búra messze mennyben édes óra. (Babits MihályPoe-fordítás)
- Szóösszetétel(ek): 1. búbaj; 2. honfibú; mélabú.
- bútalan.