BŐSÉG főnév -et, -e [ë, e]
Általában a bő melléknévvel kifejezett tulajdonság, állapot; vminek ilyen volta.
- 1. Vmely üreges tárgynak a befogadó képessége, ill. vminek a kerülete alapján számított terjedelme. A nyílás bősége. Mellének a bősége 80 cm. || a. Ruhának, ruházati cikknek a testhez mért tágassága. A cipő, az ing, a kalap bősége. A ruha bősége nem megfelelő. → Elveszíti a bőséget. Elvesz, kivesz a ruha bőségéből. Be kell venni a bőségből.
- 2. Az az állapot, amelyben vmiből szükségleten v. megszokott mértéken felül (jóval) több van. Nagy, túláradó bőség; a csapadék, az ismeretek, a pénz bősége. Nagy bőségben termett mindenféle gyümölcs. || a. Gazdagság, jólét. A bőség kosara ←; a bőség szaruja ←; bőség idején; bőségben él. □ Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel. (Kölcsey Ferenc) Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet,
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, | Mert itt van már a Kánaán! (Petőfi Sándor) A földi távolságok álma
meseszerű volt itt,
a nagy, drága bőség közepett. (Kaffka Margit)
- Szóösszetétel(ek): árubőség; derékbőség; fejbőség; mellbőség; nyakbőség; pénzbőség; savbőség; szóbőség; vízbőség.
- bőségű.