BÖLCSELKEDÉS [e-ë] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
Általában a bölcselkedik igével kifejezett szellemi tevékenység; az a tény, hogy vki bölcselkedik.
- 1. (régies) Filozófia, bölcselet. □ [Elmém] bejárta Minden vidékét a bölcselkedésnek. (Petőfi Sándor)
- 2. (bizalmas, gúnyos) Körülményes okoskodás, fontoskodó magyarázgatás. Sokat érnek az ilyen bölcselkedések! Elég már ebből a bölcselkedésből.
- 3. (ritka, régies) Okoskodás, töprengés közben felmerülő gondolat, következtetés, feltevés. □ Minden bölcselkedésemet halomra döntötte egyszerre az a halk papucscsoszogás, ami éjféltájon ajtóm felé közeledett. (Jókai Mór)
- bölcselkedési.