BÖLCSELKEDIK [e-ë] tárgyatlan ige -tem, -ett, -jék (-jen) [e, ë, ë]
- 1. (ritka, régies) Bölcselettel foglalkozik; filozofál. □ Legbölcsebb, sőt csak az a bölcs, Ki soha sem bölcselkedik. (Petőfi Sándor) || a. (régies, irodalmi nyelvben) Töpreng, tűnődik. □ Megunván bölcselkedni Tévelygő gondolatival, Elindúlt vad társaival A pusztákra gyökért szedni. (Csokonai Vitéz Mihály)
- 2. (bizalmas, gúnyos) Fontoskodva, körülményeskedve okoskodik; bölcsebbnek akarván feltűnni, mint amilyen valójában, magyaráz, beszél; filozofál. Ugyan, ne bölcselkedj már annyit! □ Nagyosan | bölcselkedtem
, | ahogy a többi diák. (Szabó Lőrinc)
- Igekötős igék: elbölcselkedik.
- bölcselkedő.