BŐBESZÉDŰ [e] melléknév -en [e], -bb
Olyan <személy>, aki sokat szokott, szeret beszélni, aki mondanivalóját terjengősen, hosszasan, fölösleges részletességgel adja elő. A sok bőbeszédű, fecsegő ember közt feltűnt a szűkszavúsága. Bőbeszédű útitársam egész éjszaka szóval tartott. A kofa bőbeszédűen dicsérte portékáját. □ Fiskális volt és bőbeszédű ember. (Mikszáth Kálmán) || a. Ilyen személyre jellemző, valló. Bőbeszédű előadásmód, stílus.