BÓBISKOL tárgyatlan ige -t, -jon
Ültében v. ritk. álltában szundikál, rendsz. úgy, hogy a feje közben le-lebukik v. ide-oda inog.
Nézd, hogy bóbiskol az öreg kocsis a bakon. □ Minden padnak a végén ott bóbiskolt egy rendőrkém. (Jókai Mór) Lassan-lassan bóbiskolni kezdett,
feje lazán mozgott, mintha madzagon lógna le a nyakáról s valami játszi szellő ingatná ide-oda. (Mikszáth Kálmán) Bóbiskolt, ébrenlét és álom között kóvályogva. (Kosztolányi Dezső)
- Igekötős igék: elbóbiskol.
- bóbiskolás; bóbiskolgat; bóbiskoló.