ÜSZKÖS [1] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Lánggal már nem égő, de még parázsló; szenesedni, hamvadni kezdő.
Üszkös fa, gerenda, karó. □ Égjen, hol laktok, kert, vadon táj |
üszkösen. (József Attila) || a. Olyan, ami tűzvész v. égéssel együttjáró pusztulás alkalmával (részben) elszenesedett, megégett v. füstös, kormos lett.
Üszkös falak, rom, romhalmaz.
- 2. (orvostudomány) Üszök (4) által megtámadott, gennyesen széteső, rothadó <végtag, szerv>; üszkösödő. Üszkös csont, lábseb. □ Kezeket látok mindenütt,
Forró kezet és hideget,
Üszköst, vidámat és meredtet. (Ady Endre)
üszkösség.