ÜVÖLTÉS főnév -t, -ek, -e [ë, e] (
hangutánzó)
Az üvölt (12) igével kifejezett cselekvés, (hang)megnyilvánulás; az a tény, hogy vki, vmi üvölt; nagyon erős, fülsértő, magas hangú, többnyire tagolatlan kiáltás, ordítás.
Dühös, fájdalmas, félelmes üvöltés; a fájdalom, a szél, a vihar üvöltése; a megkínzott áldozat, a farkas, a kutya üvöltése. Mi ez az üvöltés? □ A kutyák
Csúnya üvöltéssel az ajtóig jöttek. (Arany János) Egy-egy szitok, szép szó, üvöltés Jön messziről még-még utánam. (Ady Endre) Néhány perc múlva egymás után két állati üvöltés hallatszik ki. (Nagy Lajos) || a. (
bizalmas,
túlzó,
rosszalló) Kellemetlen, nagyon hangos emberi hang, beszéd, kiabálás.
Hagyd abba ezt az üvöltést! □ S egyszer csak a vár udvaráról ujjongás, üvöltés, kacagás és énekszó hallatszik. (Móricz Zsigmond)