ÖNKÍVÜLET [e] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
- 1. A tudatos cselekvőképesség hiányának állapota, amely külső v. belső ingerhatásokra bekövetkező öntudatzavar következménye. Önkívületben öngyilkosságot követett el. A baleset után napokig önkívületben feküdt. □ Soká beteg volt; lázból lázba, Önkivületbe esve át. (Vajda János) Csak mentem-mentem, szinte önkívületben. (Mikszáth Kálmán)
- 2. <Vmilyen szenvedély hatása alatt> szinte a tudat elhomályosodásáig felizgatott lelkiállapot. Önkívületben dühöng. □ A leány
hozzáfogott csókolni,
folyvást ölelve kebléhez, és önkívületben lihegve. (Jókai Mór) A jámbor félsüket embert önkívületbe sodorta az izgalmas jelenet. (Kuncz Aladár)
önkívületi.