ÖSZTÖRŰ főnév -t, -je [e] (
tájszó)
Elágazó fogakkal, szegekkel ellátott facölöp; takarmányt szárítanak rajta, állatbőrt v. edényeket akasztanak rá; ágas (II. 2). □ A kukoricásból távolabb magasan kiáll egy köpcös ösztörű
Arra szokott István felhágni tízszer is napjában, hogy széjjelpillantson a birodalmán. (Gárdonyi Géza) || a. Mészárosok, hentesek fogas állványa, melyre a húsdarabokat aggatják. || b. (
ritka) Felső végén kihegyezett cölöp, karó. □ Beparancsolá a rabokat
Reszketve kivallák, hogy a sirt meglopták, | Aztán, esküvel is, jó Toldira fogták; | Mire itéletét a király kimondta, Őket meg a hóhér ösztörűre vonta. (Arany János)
- Szóösszetétel(ek): ösztörűfa.