ÖNHITT melléknév -en, -ebb [e, e] (választékos)
Olyan <személy>, aki igen kiválónak hiszi, képzeli, (túlzottan) nagyra értékeli magát, és ez viselkedésében is kifejeződik; öntelt. Önhitt ember, művész, politikus. □ Jenőy oly zárkozott, oly fásult, talán önhitt is? (Jókai Mór) || a. Ilyen személyre valló, jellemző <viselkedés, megnyilatkozás>. Önhitt mosoly, szavak, tekintet. Önhitten mosolyog, válaszol. □ S te Lucifer, hallgatsz, önhitten állsz
(Madách Imre) Az arcon valami nyugtalanító, kihívó mosoly bántó, ostoba és önhitt mosolya a megvetésnek és tagadásnak. (Karinthy Frigyes)