ÖNÁLLÓTLAN [n-á] melléknév -ul, -abb (rosszalló)
Olyan <személy>, akiben nincs önállóság (3), aki más(ok)tól függ v. hozzá(juk) igazodik, aki elhatározásaiban, cselekvésében nem önálló. Önállótlan gyerek, leány. Felnőtt létére is önállótlan. □ Fogott az eszem, de önállótlan voltam teljesen. (Szabó Lőrinc) || a. Ilyen személyre jellemző. Önállótlan gondolkozás, magatartás, vélemény. □ Egyikük sem szerette a feltűnő, hatásos dolgokat
és az iskolás ízű, önállótlan lelkesedéseket bizonyos nagy szellemekért és műalkotásokért. (Kaffka Margit)