ÖNTÉS főnév -t, -ek, -e [ë, e]
- 1. (csak egyes számban) Általában az önt igével kifejezett cselekvés, művelet; az a cselekvés, hogy vmit öntenek vhova, vmibe. A bornak a pohárba öntése; a búzának a garatra öntése; a gyümölcsnek a kosárba öntése; a krumplinak zsákba öntése; a hulladéknak a szemétbe öntése.
- 2. (főként összetételben) (műszaki nyelv) Az önt (4) igével kifejezett művelet, eljárás; tárgyak készítése oly módon, hogy a megolvasztott anyagot főleg fémet formába, homok- v. agyagmintába öntik, és ott meg hagyják szilárdulni, majd a formát leválasztják róla. Ágyú, fémek, harang, szobor öntése. || a. (átvitt értelemben) □ Stendhalról maga Balzac is hirdette
, hogy nem ért az alakba öntés mesterségéhez. (Ambrus Zoltán)
- 3. (átvitt értelemben, ritka) Az önt (6) igével kifejezett (rá)hatás. Bizalom, hit, remény öntése vkibe.
- 4. (tájszó) Babonás gyógyító eljárás, amely abban áll, hogy frissen mert vízbe olvasztott viaszt öntenek (1), hogy megszilárdult alakjából a bajra következtessenek. || a. (tájszó) Főzelék, amelyet vkinek az útjába öntenek, hogy belelépjen, és megbabonázzák vele.
- 5. (tájszó) Folyó áradásos területe; ártér, árterület, rendes medréből kiáradt víz; kiöntés. Az öntésben sok a hal. □ Nád volt a Tisza-öntésekben. (Móricz Zsigmond)
- Szóösszetétel(ek): 1. öntéshiba; öntésselejt; 2. betűöntés; fémöntés; harangöntés; ólomöntés; ürgeöntés.
- öntési; öntésű.