ÍZEL [e v. ë] tárgyas ige -jen [ë] (
régies,
választékos)
Ízel vmit: vminek a kellemes ízét érzi és élvezi; ízlel. □ Enikőt
Elküldé, eleségtárába, hogy ép [= friss] eledellel A harcban törtet megvendégelje
Azt ugyan ő immár nem fogja izelni. (Vörösmarty Mihály)
- Igekötős igék: megízel.
- ízelés; ízelget; ízelő.