ÉTEL [e] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
- 1. Sütéssel, főzéssel, ízesítéssel evésre alkalmassá tett emberi táplálék. → Fád étel; főtt, hideg étel; → hirtelen étel; meleg étel; tejes étel; → tésztás étel; két tál étel; az étel csak → keresztülmegy rajta; az étel megromlik, odaég; → kifordul az étel a szájából; → válogat az ételben; → behányja magába az ételt; ételt főz, melegít; megkóstolja az ételt; (tréfás) → gallérja mögé hányja az ételt; → tömi magába az ételt. □ Kendhez, ha megtetszem, feleségül megyek. | Addig megtanúlok szőni, fonni, varrni, | A fáradt gazdának jó ételt habarni. (Vörösmarty Mihály) Szalonnát süt, hogy
ha már ilyen korán kelnek útra, egyenek valami meleg ételt az aprók. (Tömörkény István) || a. Egyetlen étkezési alkalomra készített ilyen táplálék v. ilyenek összessége. Ételek, italok nagy bőségben voltak. Siessetek, elhűl az étel! Hozzá se nyúl az ételhez. □ Elnyűtt, szegény pusztai asszony volt, bizonyosan az urának vitt valahová ételt. (Móricz Zsigmond)
- 2. (ritka) Eledel, élelem. Nyers étel; a madarak étele. Serkentő ételt ad a méheknek. Az ételt a táskába teszi. □ Mit néki [= a befogott csikónak] az étel S a hiu fény! megelégszik ő a pusztai gyeppel. (Petőfi Sándor) E szép sziget Ételt italt terem. (Arany János)
- 3. (régies) Evés, étkezés. Étel előtt; étel közben. □ Az ételednél undorodásba jőjj |
gyötörjön | éhséged! (Katona József)
- Szóösszetétel(ek): 1. ételadag; ételár; ételbűz; ételcsomag; ételdoboz; ételfelvonó; ételgyár; ételhamisítás; ételhulladék; ételkosár; étellift; ételpecsét; ételpép; ételszállító; ételszekrény; ételvivő; ételzsír; 2. egytálétel; előétel; halétel; húsétel; készétel; utóétel; vastagétel; védőétel.