ÉRVEL [e] tárgyatlan ige -t, -jen [ë]
Vmely állítás, tétel bebizonyítására érveket mond, sorol fel; érvekkel bizonyít vmit.
Remekül, talpraesetten érvelt. Hosszan érvelt igaza mellett. || a. <Vmely gondolatot, tényt, állítást, igazságot> érvül (fel)használ.
Azzal érvel, hogy
□ A könyvtáros
azzal szokott érvelni, hogy sem franciául, sem angolul nem ért senki a tanári karban. (Móricz Zsigmond)