ÉRZELEM [e-ë] főnév ..lmet, ..lme [e, e]
(
lélektan is) Az ember tudatának, lelkivilágának az az állapota, tartalma, gyak. az értelemmel és az akarattal szemben az a megnyilatkozása, amelynek forrása az emberekkel, tárgyakkal, a külső világ jelenségeivel szemben való nem tudatos, egyéni állásfoglalás.
Ellentétes érzelmek; heves érzelem; → vegyes érzelmek; erkölcsi, esztétikai, logikai, vallási érzelmek; uralkodik az érzelmein; vkinek az érzelmeire hat; leplezi érzelmeit. □ Itt családi jelenet Fejlődik, szép talán az érzelemnek, De értelmemnek végtelen unalmas. (Madách Imre) Igen vegyes érzelmek voltak azok,
melyek
a grófnő szívét elfoglalták. (Tolnai Lajos) || a.
(Gyengéd) érzelem v.
érzelmek: vkihez, vmihez való vonzódás, kül. szerelem.
Gyengéd érzelmek fűzik vkihez; gyengéd érzelmeket táplál, gyöngéd érzelmekkel viseltetik vki iránt. A házasságban nemcsak az érzelem a fontos. □ Vidor patakként Új érzelem hulláma jár ereimben. (Vörösmarty Mihály) || b. (
ritka) Jóérzés. □ Van benne annyi érzelem, mint a tigrisben, melynek kölykeit ha bántod,
széttép. (Vas Gereben)
- Szóösszetétel(ek): érzelemdús; érzelemgerjesztés; érzelemhiány; érzelemszilárdság; érzelemteli; érzelemteljes; érzelemvilág.