A magyar nyelv értelmező szótára

ÉN névmás és főnév

• I. személynévmás egyes szám 1. sz.; tárgyként: engem [e-ë] v. (népies) engemet [e-ë-e]; határozói alakjai: általam, belém, belőlem stb. Nyomatékos alakja gyak.: én magam v. magam, (ritka, irodalmi nyelvben) enmagam [e v. ë]; ld. maga.
• 1. A beszélő v. író személy önmaga szempontjából; aki most beszélek v. írok. Én voltam az első. Ebben a házban én parancsolok. Én elmegyek, te maradj még. □ Most én elmegyek, gyerekek, szépen viseljétek magatokat. (Mikszáth Kálmán) Használata: a) <Névmással v. főnévvel megjelölt, ill. a szövegkörnyezetből v. a beszédhelyzetből odaérthető személlyel v. személyekkel szemben az egyes számú 1. sz kiemelésére, fő- v. mellékhangsúllyal.> Én voltam az első, nem te. Vagy én, vagy ő, válassz! [Mit szóltatok a dologhoz?] – Én hallgattam … Engem sem a gólya költött. □ Nincs a teremtésben vesztes, csak én! (Katona József) –a1 <Ugyanilyen helyzetben, rendsz. az állásfoglalást magyarázó, megokoló értelmezővel v. jelzői mellékmondattal.> Én, a szakértő, nem mondhatok mást. Én, aki egyedül voltam tanúja a dolognak … b) <Szembeállítás nélkül, a figyelemnek a beszélő személyre irányításával v. érzelmileg erősen színezett mondatban, fő- v. mellékhangsúllyal.> Várok én rá szívesen. Bánom is én! Mit tudom én? Én már csak → ilyen vagyok. Míg engem látsz, ne félj. Engem → uccse. □ Adok is én a te sértéseidre valamit. (Mikszáth Kálmán) S ő monda néki: Zsidó vagyok én | s az Egek Istenétől futok én. (Babits Mihály) Nem vagyok én dajkája senkinek. (Móricz Zsigmond) –b1 <Magának a beszélőnek nyomatékos jelöléseként, rendsz. utána következő minősítéssel v. megnevezéssel v. jelzői mellékmondattal, fő- v. mellékhangsúllyal.> Jaj én szerencsétlen! Én, ostoba, hittem neki. Én, Nagy János, állítom, hogy … □ Istenverte én! (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Én, költő, az időre dörgök, | hogy ne rohanjon. (Kosztolányi Dezső) Megjegyzés: a tárgyul haszn. engem(et) alakot az említett eseteken kívül mindig kitesszük, valahányszor az ige alakjából v. a beszédhelyzetből nem világlik ki a tárgy nyelvtani személye. Engem nem lehet rászedni.
• 2. (birtokos jelzőként, -m ragos birtokszó előtt, rendsz. megelőző határozott névelővel) A velem <mint beszélővel, íróval> meghatározott kapcsolatban levő; az <a személy, dolog>, aki, ami az enyém, aki, ami hozzám tartozik. Ez az én kalapom. Az én lakásom nagyobb, mint a tied. □ Ez az Anna. Az én Annám. (Kosztolányi Dezső) || a. (tréfás) <Elbeszélésben, a már ismerős szereplőről, hősről szólva:> a már említett, a szóban forgó. □ Az én szökevényem nem volt köztük. (Gárdonyi Géza) || b. (bizalmas) Az én emberem: a) olyan ember, aki az én érdekeimet képviseli; b) (aki) tetszik nekem, mert hasonlóan gondolkodik, mint én. Használata: a) <Birtokos jelzővel, -é jelű főnévvel, főnévi névmással v. főnévvel szembeállítva v. a beszédhelyzetből odaérthető személlyel szemben, az egyes számú személyű 1. A 383. lap első hasábjában, a 2. sz. jelentés a> pontjának negyedik sora így javítandó: az egyes számú 1. sz-ű• birtokos kiemelésére.FD:"Példa"/FD:"Példa"RDIT+ITFD:"Példa"/FD:"Példa"CS:also/CSFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"CS:also/CSFD:"Stílus"/FD:"Stílus"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"RD:"Jelentés1",CHBHBD+EHBDIT+ITRD:"Jelentés3",CHBHBD+EHBDFD:"Stílus"/FD:"Stílus"FD:"Példa"/FD:"Példa"RD:"Jelentés3",CHBHBD+EHBDFD:"Stílus"/FD:"Stílus"FD:"Példa"/FD:"Példa"RD:"Jelentés3",CHBHBD+EHBDFD:"Stílus"/FD:"Stílus"FD:"Stílus"/FD:"Stílus"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"BD+BDFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"RD:"Jelentés1",CHBHBD+EHBDIT+IT