ÉLMÉNY főnév -t, -ek, -e [ë, e]
- 1. Olyan esemény, történés, amelyet az ember lelkileg is átél, s amely mélyebb hatást tesz rá, ill. az a lelki folyamat, amellyel bizonyos jelentősebb eseményeket, történéseket a saját maradandó lelki tartalmává alakít. Csodálatos, érdekes, különös, megkapó, megrázó élmény; gyermekkori, háborús élmény. (túlzó is) Élmény vele lenni. Szörnyű élményem volt. Nagyszerű élményben volt részem. Komoly zenei élmény volt számára. □ Nyáry a legérdekesebb élményeket mondá el előttem, mikre pestmegyei alispánsága idejéből visszaemlékezett. (Jókai Mór) Felragyogott körültem
egy diadalmas este, egy nekem való élmény. (Kaffka Margit) Kettőnk játéka esténként egészen különös élmény volt. (Kuncz Aladár) || a. Ilyen esemény, történés, ill. ez a lelki folyamat mint vmely művészi megnyilatkozásnak tárgyi alapja. Ez a vers a költő gyermekkori élményéből fakadt. □ [A] mű
subjectiv élményeim
kifejezésére alkalmasnak látszott. (Arany János) E levelek némelyike éles világot vet a költő akkori élményeire. (Jókai Mór) [Háborús költők,] ti
| lubickoltok az ingyen élmény | ezrek könnyétől sós vizében. (Babits Mihály)
- 2. (lélektan) Az átélő tudatnak közvetlen, szemléletes, a gondolkodás és ítélő tevékenység számára mintegy nyersanyagként adott tartalma; tapasztalás.
- Szóösszetétel(ek): élményízű; élményleírás; élményregény.