ÉLESSÉG [ë] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
Általában az éles melléknévvel kifejezett tulajdonság; vminek éles volta.
- 1. Vmely (vágó)eszköznek az a tulajdonsága, hogy éles, jól vág, jól metsz. A borotva, a fog, a kard, a kés, az olló, a véső élessége.
- 2. (átvitt értelemben, ritka) A forduló, a kanyar(odó) élessége: az a körülmény, hogy a f., a k. éles szöget alkot.
- 3. (átvitt értelemben) Vmely külső hatásnak, érzé(kelé)snek bántó erőssége. A fájdalom, a fény, az idő, a levegő élessége; a hang, a sikoltás élessége.
- 4. (átvitt értelemben) Vmely szellemi, lelki v. érzékelési képességnek, működésnek, megnyilatkozásnak finomsága, érzékenysége. Az elme, az értelem, az ész, az ösztön élessége; az észrevétel, a megfigyelés élessége.
- 5. (átvitt értelemben) Vminek határozott, éles szembetűnése; határozottság, világosság. A (fény)kép, a látomás, a rajz, a vonal élessége. Különös élességgel mutatkozott meg a vitában az ellenzék nézete. || a. (átvitt értelemben) Erős eltérés, szembenállás. Az ellentét(ek), a különbség élessége. || b. (átvitt értelemben, választékos) Vmely megnyilatkozásnak határozott, kemény, éles szembeszállása, vmivel való szembehelyezkedése. A beszéd, a bírálat, a támadás élessége. || c. (átvitt értelemben, választékos) Vmely magatartásnak, megnyilatkozásnak, cselekvésnek kíméletlensége, bántó, sértő volta. A gúny, a megjegyzés élessége; a cikk hangjának élessége; stílusának élessége. || d. (átvitt értelemben, választékos) Ilyen megnyilatkozási forma, mód, stílus. Kíméletlen élességgel bírálta, támadta, vádolta ellenfeleit.