ÉDESDED [ë-e] melléknév -en, -ebb [e, e] (rendsz. határozó ragos alakban) (
ritka)
- 1. Nyugodt, pihentető volta miatt kellemes, jóleső <alvás>. Édesded álomba merül. A gyermek édesdeden alszik. □ A bútorok aludtak a homályban | s édesdeden aludt a dajka is. (Kosztolányi Dezső)
- 2. Szívből jövő, gondtalan, vidám <nevetés>. Édesdeden kacag, nevet. □ Szindbád egyszerre megállott, és hosszan, édesdeden felkacagott. (Krúdy Gyula) Nincsen már piros arcú, vidám anyám, aki olyan édesdeden tudott nevetni. (Móricz Zsigmond)