ÁLDÁS főnév -t, -ok, -a (többes számban ritka)
Általában az áld igével kifejezett cselekvés, ill. annak eredménye.
- 1. (vallásügy) Isten gyümölcsöző kegyelme, jóakarata, jutalma. Az ég, az Isten áldása. Nincs rajta áldás, nincs rajta Isten áldása: a) nem sikerül neki semmi; b) <tevékenység, kezdeményezés> kudarcba fullad; c) <anyagi érték> csak bajt, szerencsétlenséget hoz vkire, rendsz. tulajdonosára. Áldást kér vkire v. vmire. □ Az ég áldásait rátok bőven mérje. (Csokonai Vitéz Mihály) Nem volt a vállalatomon Isten áldása. (Jókai Mór) || a. Áldás, békesség <főleg reformátusok körében használatos köszöntés>. □ "Áldás békességgel" üdvözlék a keresztyén papokat. (Jókai Mór)
- 2. (vallásügy) Pap által mondott, vkire, vmire Isten kegyelmét kérő imádság v. ima jellegű rövid kötött szöveg. Áldást mond; elmondja az áldást. || a. (vallásügy) Ilyen szöveggel közvetített isteni kegyelem. Áldást → ad; áldást küld; áldást → oszt. □ Az öreg úr felemelte két
karját és kiterjesztette, mintha áldást osztana. (Kuncz Aladár)
- 3. (vallásügy, régies) (Atyai) áldás: <végleges elváláskor v. más ünnepélyes alkalommal> kézrátétel kíséretében fennhangon mondott imádság, melyben az apa gyermekét Isten kegyelmébe ajánlja. || a. (régies, választékos) Ilyen alkalommal kifejezett vallásos színezetű jókívánság. → Ráadja vkire az áldás(á)t; áldását → adja vkire v. vmire. Áldását adja az ifjú házasokra. Vedd anyád végső áldását! □ Jákob sem adott több áldást a tizenkét fiára, mint mostanában szoktak adni csak egy emberre. (Mikes Kelemen) Ne féljetek, szegény jó emberek
Adjátok rám áldástokat, s én Rátok adom áldásomat! (Petőfi Sándor) || b. (bizalmas, tréfás) Áldásom rájuk: csinálják a maguk dolgát tetszésük szerint, én nem szólok bele.
- 4. (vallásügy) Asztali áldás: rendsz. kötött szövegű hálaadó imádság <étkezés előtt v. után>.
- 5. (elavulóban) Házi áldás: olyan naiv hangú versike, mely nyomtatva, festve v. kivarrva és a szoba v. konyha falára függesztve a boldog együttélés feltételeit foglalja össze vallásos szellemben.
- 6. (átvitt értelemben) Különösen nagy haszon, előny, jótétemény. Áldás a falura, a népre; áldás fakad a munkájából; élvezi a szabadság, az új helyzet áldásait. □ Oh atyám, oh anyám
Tudom, hogy áldás a Sír nyugalma rátok, De mi nektek áldás, az átok én nékem. (Petőfi Sándor) [Arisztophanész] közönsége elé akarja hozni vígjátéki képben a béke áldásait. (Péterfy Jenő) || a. (átvitt értelemben) Az Isten v. Úr áldása: gyermek a családban, istenáldás. || b. (átvitt értelemben) A föld termése, kül. gabona. □ Bánom, hogy az anyatermészetnek nem hagytam az idei áldást. (Tompa Mihály) || c. (átvitt értelemben, ritka, tréfás) Enni-inni való, kül. szeszes ital. □ Kati
italnak adta magát, s
néha többet vett be az áldásból. (Jósika Miklós) Görnyed az áldástul cigányok gerince. (Arany János) || d. (átvitt értelemben, ritka) Kapott pénz, haszon, jutalom. □ Ma valahonnan áldás csöppent neki, mert
nem tudja magát [a kocsmából] hazairányozni. (Gárdonyi Géza) || e. (átvitt értelemben, bizalmas) (Szent) János áldás(a): a poharazást befejező, közvetlen távozás előtti pohár bor. Igyuk meg v. ne hagyjuk itt a János áldását: búcsúzóul koccintsunk, igyunk még egyet!
- 7. (népies, tréfás, gúnyos) Hangos szidás, átkozódás. → Hull az áldás a fejére; → száll az áldás vkire; → hányja rá az áldást. □ A kocsi
halad a
gyümölcsösnék [= kofák] áldásai
között. (Jósika Miklós)
- 8. (bizalmas, tréfás, gúnyos) Vkit érő kár, ütés, csapás, szerencsétlenség. Vkire csőstől jön v. száll az áldás: szünet nélkül baj, csapás éri; ugyancsak kijut neki a kellemetlenségből. □ Sorra kemény áldást mondok fejetekre botommal. (Vörösmarty Mihály) Az áldás minden oldalról szállt a fiúra; nem maradt épkézláb szék, virágcserép, tajtékpipa, mely utána ne repült volna. (Jókai Mór)
- Szóösszetétel(ek): gyermekáldás; istenáldás; jánosáldás; szentjánosáldás.