ZSOMBÉK főnév -ot, -ja, (
tájszó) zsombik [i v. í]
- 1. Sűrű csomókban növő lápi növényeknek a lápból gyakran egy méter magasságig is kiemelkedő, oszlop- v. kéveszerű, erős, vastag fonadéka; az Alföldön valaha nagy területeket borított. Száraz lábbal jár a zsombékon. □ Toldi a vadaktól így megmenekülvén, Megpihent kevéssé egy zsombékra ülvén. (Arany János) Tele van [hangyával]
minden külön arasznyi világa a mezőnek; az a néhány vándor, amelyik itt kószál körülöttem, ki tudja melyik zsombikból való. (Bársony István) [A földek] kákás, békalencsés zsombék alatt pihentek még, és csak vízi madárnak adtak fészket. (Kaffka Margit)
- 2. Ingoványos, vizenyős lapályból imitt-amott kiálló gyepes hant, domb.
- 3. (tájszó) <Réteken, legelőkön> fűvel benőtt vakondtúrás. □ Gurultak szerte a rögök, mintha zsombék pora lennének. (Mikszáth Kálmán)
- Szóösszetétel(ek): zsombékpúp; zsombéksás; zsombéktőke.