UTÓ főnév (-t), -ja (birtokos személyragos alakban, összetételként személyragtalanul)
- 1. Vminek az utója: vmely időszak, évszak utolsó szakasza, utolsó napjai együttvéve; vminek a vége, utolja. Tavasz, nyár, ősz, tél utója; a hónap, az év utója; farsang utója: farsang utolsó napja, húshagyó kedd. □ Egyszerű tányérkára néhány fürt ép szőlő volt téve, mi tél utóján oly ritkaság. (Jókai Mór) || a. Az utóját járja: a) vmi közel van a végéhez, ahhoz, hogy elfogyjon; b) vki közel van a halálhoz, nemsokára meg fog halni.
- 2. (népies) Vminek az utója: vmiből a még megmaradt, el nem fogyasztott utolsó rész, darab; vminek az utolja. A bor utója. Ez a darab már a kenyér utója.
- 3. (régies, irodalmi nyelvben) Vminek az utója: vminek a széléhez v. végéhez közel eső része, szakasza. □ A sivatagnak utóján Bokrok tűntek elő. (Vörösmarty Mihály) Asztal utóján már kedvökre lakoznak. (Arany János)
- 4. (ritka, régies, irodalmi nyelvben) Az utoljára életben maradt személy, ill. csoport. □ Eszünkbe jusson, hol veszett el Hősink utója, legjava. (Arany JánosMoore-fordítás) || a. (elavult) Utód. □ Utóink áldnak tikteket. (Csokonai Vitéz Mihály) [Caesar] kerteit A Tiberen innen mind nektek hagyá S utóitoknak. (Vörösmarty MihályShakespeare-fordítás)
- Szóösszetétel(ek): 1. utóajánlat; utóállítás; utóbaj; utóbeszéd; utóbetegség; utóbiztosítás; utócsapat; utóellenőrzés; utóerjedés; utóérlelés; utóérzés; utóévad; utófelvétel; utógondozás; utóima; utókezelés; utóköltség; utókövetkezmény; utóküzdelem; utómegmunkálás; utómunka; utórobbanás; utósereg; utószüret; utótermék; utóvillanás; utóvillongás; utóvirágzás; utóvizsga; 2. névutó; nyárutó; őszutó; télutó.