UNALOM főnév unalmat, unalma
Az a rendsz. kellemetlen lelkiállapot, amelyre az jellemző, hogy vkinek tétlenségében semmi sem köti le az érdeklődését, figyelmét; az az állapot, amelyben vki unatkozik.
Halálos unalom; elfogja az unalom; →
öli az unalom; ásítozik unalmában; unalomból: egyéb dolga nem lévén; csupán időtöltésből; minden különösebb érdeklődés v. szándék nélkül;
elűzi az unalmat vmivel. □ A rettenetes unalom
majd megölt már. (Jókai Mór) Híves, borongó őszi nap: Beült hozzám az únalom. (Arany János) Unalomból odaült néha a teknőhöz és lóbázta jobbra-balra. (Mikszáth Kálmán) Jöjj tompa kín, kopár bú, lomha kétség, Világokat felhőző unalom! (Juhász Gyula) || a. (rendsz. birtokos személyraggal) (
választékos) Vminek unalmas volta, egyhangúsága.
Az előadás unalma; a kisváros unalma. □ Dallal hadd muljék a nyugtalan éjnek unalma. (Vörösmarty Mihály) Misi még késő öregkorában is visszaemlékezett ezeknek az óráknak az unalmára. (Móricz Zsigmond) || b. Vminek a megunása, ill. megunt volta.
Általános unalomba fullad vmi: mindenki annyira unja, hogy abba kell hagyni;
unalomig ismétel vmit: addig ismétli, hogy már rá lehet unni.
- Szóösszetétel(ek): 1. unalomkergető; unaloműzés; 2. életunalom.