PENG [ë] ige -ett, -jen [ë, ë]; -eni [e] v. (-ni), (
népies) pöng -ött, -jön, (
tájszó,
régies) peneg [ë-ë], pengett [ë-ë]; -ni pönög, pöngött, -jön (csak 3. személyben) (
hangutánzó)
- 1. tárgyatlan <Megérintett, megpendített, rezgő húr> folyamatos, lassan elhaló zenei hangot ad. Peng a cimbalom, a gitár, az íj húrja. □ Tarcal
Nyílvesszőt veszen, és idegét fölhuzza halálos | Ujjaival. Peng a jó húr, nyila csengve röpűl már. (Vörösmarty Mihály) || a. tárgyatlan <Húros, pengetős hangszer> szól, hangzik. Peng a cimbalom, a citera. □ Ha nem pönög lantunk, gitárunk, A varju sem károg utánunk. (Arany János) Gitár nem is pöngött még oly szépen, mint a gyönyörű
Elizke
ujjai alatt. (Tolnai Lajos) || b. tárgyas (ritka) <Ilyen hangszer vmely dallamot> zeng, játszik, muzsikál. □ Az Élet indul mindenütt | És titkos, bűvös hegedűk Mindenféle nótákat pengnek. (Ady Endre)
- 2. tárgyatlan <Rugalmas fémtárgy, lemez, lap> megütve v. vmihez hozzáverődve, lassan elhaló, csengő, érces hangot ad. Peng a kőhöz ütődött kapa, kasza. Peng a sarkantyúja. Peng a kőre esett ezüstpénz. □ Huszárgyerek
szereti a táncot, Az oldalán
csörgeti a kardot, Ha csörgeti, hadd csörgesse, pengjen sarkantyúja: | Kossuth Lajos verbunkja a muzsikáltatója. (népköltés) A hajdúk, lokajok [= lakájok] asztalt készítenek, Ezüst kések, villák, kanalak pengenek. (Csokonai Vitéz Mihály) || a. tárgyatlan (ritka) <Tömör fém, kő, üveg stb.> ütésre ilyen hangot ad. Peng az üllő a kalapács alatt. □ A mi házunkat
csak idevaló pallér építette
; de
olyan téglából épült, mint a porcelán, csak úgy pengett. (Jókai Mór)
pengés.