Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.
1. Általában olyan, aki parancsol, ill. erre joga van. □ Csak unokanénjei szeszélyeit tűrte nehezebben, akik mind parancsolóbbak, gorombábbak kezdtek lenni irányában. (Gyulai Pál) Domjánovics major lösz a parancsoló fővezérötök. (Móricz Zsigmond) || a. Ilyen személyre jellemző, ill. parancsot kifejező, sugalló; hatalmaskodó, ellentmondást nem tűrő. Parancsoló arckifejezés, hang, tekintet; tiszteletet parancsoló komolyság. □ Apja keményen parancsolólag Nyujtotta ki jobb kezét. (Petőfi Sándor) Lehajolt, homlokomat kezével érintvén, parancsoló hangon susogta: Aludjék! (Mikszáth Kálmán) Arca puha és tiszta volt és kicsit parancsoló. (Kaffka Margit)
2. (jogtudomány) Olyan, ami magatartásra, cselekvésmódra vonatkozó parancsot mond ki, ami elrendel vmit; olyan, amit föltétlenül végre kell hajtani. Parancsoló szabály; a törvény parancsolóan elrendeli. || a. (átvitt értelemben, választékos) Olyan, aminek szükségszerűen engedelmeskedni, ill. amit teljesíteni kell. Parancsoló követelmény, szükség. A fejlődés parancsolóan követeli. □ Koronkint szinte parancsoló szükségét érzem annak, hogy valakivel szólhassak. (Ambrus Zoltán) Nagy volt a nyugtalanság, kegyetlen-bús a katonák hangulata s szörnyűségesen lenyomó a parancsoló tábori rend. (Ady Endre)
II. főnév -t, -ja (ritka) Olyan személy, aki parancsol, rendelkezik. (tréfás) Ura és parancsolója: a férje. Ő a mi urunk és parancsolónk. □ Hatalmas császár, minden népeknek parancsolója, ne vesd ki a füledből a te szolgádnak beszédét. (Jókai Mór)