ÖVÉ névmás, birtokos, több birtok esetén: övéi; tárgyként egy birtok esetén: övét, több birtok esetén: övéit
- I. (melléknévi) Olyan, az a(z)
, ami, aki őhozzá tartozik, az ő tulajdona, birtoka, ami az ő tulajdonában, birtokában van.
Használata:
a) <Állítmányként v. igei-névszói állítmány névszói részeként.> Ez a könyv (az) övé. Ezek a lovak az övéi. A bérlet az övé volt tavalyig. □ Övé a föld javaiból a legjobb porció. (Gárdonyi Géza) a1 Övé a világ: előtte az élet, a boldogulás útja. □ A kis béres
olyan hegyesen fütyörész, mintha az övé volna ez a világ kétszer. (Jókai Mór)
b) <Alanyként, tárgyként v. határozóként, rendsz. olyan beállításban, amelyben egy másik nyelvtani személyű birtokos és birtokszó kapcsolata a birtok jelentését nyilvánvalóvá teszi. Övének → mondhat vmit. Az én lovam pej, az övé szürke. A te gyermeked jó tanuló, az övé hanyag. A magad székére ülj, ne az övére! A te cikkedet olvastam, az övét nem.
- II. (főnévi) -t, övéit
- 1. Az övéi: a> az ő családjának tagjai; b) közeli hozzátartozói, szerettei. Hazamegy az övéihez. □ Édes övéi közt enyhül Toldi gondja. (Arany János) Bizonyára a család miatt jött meg
Hogy vannak övéi, akik rászorulnak. (Móricz Zsigmond)
- 2. (szójárás) Az enyém tied övé: a magántulajdon és a személyi tulajdon elve. □ [Kis öcsémnek] fogalma sem volt az enyém, tied, övéről: minden az övé volt. (Móricz Zsigmond)