Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.
ŐS főnév -t, -ök, -e [e] (főként birtokos személyraggal)
1. Az a régen élt, ismert személy, akitől vki v. vmely család származik. A család őse. István király őse Árpád volt. Egyik ősöm Lengyelországból menekült hazánkba. □ Sem utódja, sem boldog őse, Sem rokona, sem ismerőse Nem vagyok senkinek. (Ady Endre) Emlékszem az én ősömre és minden ivadékára, mintha a magam gyermekkorára emlékeznék. (Karinthy Frigyes) || a. Régen élt, felmenő ági (névadó) rokon <a szépapa fokán túl>; előd. Az ősök képei a kastély folyosóján; → megtér őseihez; őseiről maradt, szállott, származott rá vmi. Egyik őse költő volt. □ Előttünk egy nemzetnek sorsa áll. | Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből Mondhatjuk, térvén őseink porához: Köszönjük élet! áldomásidat, Ez jó mulatság, férfi munka volt! (Vörösmarty Mihály) Itt fekszenek csodásan ők | hol annyi búza, bor van, | a véreim, az őseim | a fényes nyári porban. (Kosztolányi Dezső) Sok őse súlyos alkoholista volt. (Hunyady Sándor)
2. Vmely nép, nemzet régen élt nemzedékei együtt. Honfoglaló őseink; őseink példája, erényei, vitézsége. □ Őseinket felhozád | Kárpát szent bércére. (Kölcsey Ferenc) A harcot, amelyet őseink vívtak, | békévé oldja az emlékezés. (József Attila) || a. (főleg birtokos személyraggal) Vminek v. vkinek az ősei: azok a népfajták, törzsek, amelyektől vmely nép származik. A magyarok ősei a Volga középső folyásánál laktak. || b. (állattan) Az a fajta, amelyből egy ma élő fajta levezethető. A gorilla és a csimpánz közös őse egy kihalt fajta.
3. (átvitt értelemben) Vmely eszköz, gépezet, (kialakult) rendszer eredeti, egyszerű, kezdetleges alakja, változata, amelyből a későbbi v. a mai fejlődött. Az autó, a repülőgép őse. A közönséges síp a fúvóhangszerek őse. Ábécénk őse a föníciai írás volt. A román nyelvek őse a latin.
4. jelzői használat(ban) (régies, irodalmi nyelvben) Az ősöktől, elődöktől származó, (örökségképpen) fennmaradt, hátrahagyott; ősi. □ Vagy visszavíjja ős hazánk Szabadságát karunk, Vagy érte küzdve, hű felek, Egyért s együtt halunk. (Garay János) Jaj! ne hagyd bitangul az ős Toldi házat. (Arany János) Inkább fölmegy a királyig Térden csúszva: de a füttyöt, Mely az ős diófárul jött, Nem engedi, nem! halálig. (Arany János) || a. jelzői használat(ban) (ritka, költői) Igen régi (időből fennmaradt, öröklött), eredeti, természetes állapotban levő, változatlan. □ Elvadult tájon gázolok: Ős buja földön dudva, muhar. (Ady Endre) Ős asszonyi ösztönök szőttek-fontak benne. (Babits Mihály) Szivemet | ős szorongás markolta. (Szabó Lőrinc) || b. jelzői használat(ban) (ritka) Igen régen volt, hajdani, ősi (3). □ Az ős nagyságnak Itt még romja sincsen: (Vajda János)