NYEGLESÉG főnév -et, -e [ë, e] (többes számban ritka)
- 1. A nyegle melléknévvel kifejezett (emberi) tulajdonság. A nyegleség mindig ellenszenves. □ Ezt a krumplit megkóstolhatja, Vilma kisasszony
mondta az alszolgabíró, de mint elbeszélésünk folyamán kiderül: nem nyegleségből. (Krúdy Gyula) || a. Vkinek, vminek nyegle volta, természete. Beszédének, modorának, viselkedésének nyeglesége. Nyeglesége kibírhatatlan. Letörjük a nyegleségét. □ Valami kis nyegleség mutatkozott Gyurin
Különös, fumigáló hangon beszélt, rosszul leplezte fölényét. (Mikszáth Kálmán)
- 2. Ennek megnyilvánulása: nyegle cselekedet, beszéd stb. A közönség már torkig van nyegleségeivel.
- 3. (elavult, irodalmi nyelvben) Szemfényvesztés, szélhámosság. □ Az ember akárhová ment, mindenütt asztalt
táncoltattak, a bútorokba idézett szellemnek kopogni kellett a kérdésre
Az egész tüneménynek kilenctized része nyegleség. (Jókai Mór) Gyűlöli az irodalmi nyegleséget és üzérkedést. (Gyulai Pál)