NEVETŐS [e-e] melléknév -en, -ebb [e, e]
- 1. Könnyen, szívesen és gyakran nevető, nevetésre mindig kész <személy, dolog>; vidám, derűs. Nevetős gyermek, lány; nevetős kedély, természet. □ Anna
telt, nevetős és szürke szemű. (Krúdy Gyula)
- 2. Belső örömöt, jókedvet sugárzó <arc>. Nevetős ábrázat, szem. □ Rozgonyi azonban nem örűlt sokáig, Hogy lyánya halálból új életre válik, Csak, mint ki nagy útról haza ér, s a házba Lép nevetős arccal, de leli mély gyászba. (Arany János) Szájának a szegletei nevetősen húzódnak felfelé. (Jókai Mór)
- 3. (ritka, irodalmi nyelvben) Nevetésre, derültségre, vidámságra okot adó; mulatságos. □ Menyus
nem találta olyan nevetősnek
a dolgot. (Mikszáth Kálmán)