NYIHOG tárgyatlan ige -tam, -ott, -jon (
népies,
hangutánzó)
- 1. <Ló> izgalmában, türelmetlenségében, félelmében egy-egy éles, nyerítő hangot hallat. □ Sínli szokott terhét tűzménje, nyihogva kapar, vág, Rugdal rázza fejét, hosszu sörénye lobog. (Kisfaludy Károly) Távolról valami állat felnyerített, rá a lovak nyihogni kezdtek és rúgtak és nyerítettek. (Móricz Zsigmond) || a. (tájszó, irodalmi nyelvben) <Kutya, ritk. más állat> nyí, nyifog. □ [A medve] töredelmes bűnbánattal húzódott a beszélő lábaihoz, morogva és nyihogva. (Jókai Mór) Brúnó, a hálátlan eb,
nyihogva ugrálta körül a két zöldhajtókás embert. (Bársony István)
- 2. (tájszó, bizalmas, kissé rosszalló) <Ember, főleg nő> fojtott, csiklandós hangon nevet, vihog. □ Hová, te cinke? férfiak közé? |
nyihogni és dulakodni? (Vörösmarty Mihály) Ne nyihogj, mint a kis csikó. (Mikszáth Kálmán)
- Igekötős igék: átnyihog; felnyihog; rányihog; visszanyihog.
- nyihogó.