MI [1] névmás, személynévmás többes szám 1. sz.; tárgyként: minket [e] v. bennünket [e-e]; határozóként a megfelelő személyragos határozószókat használjuk: alánk, bennünk stb. Nyomatékos alakja gyak. mi magunk v. magunk; ld. maga [1]; (
népies) mink
I. (alanyként v. tárgyként)
- 1. Azok, akik most beszélünk; én és te v. ti, ill. én és ő v. ők, akiknek nevében beszélek (akár jelen vannak, akár nem). Mi elmegyünk, ti még maradjatok. □ Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk
! (Petőfi Sándor) Ki minket üldöz, szívét vágja ki. (Ady Endre) Géza bácsi
csupa szív, kedély
Náluk mindig jól éreztem magam. Naivabban, mint mi, de boldogan élt a család. (Szabó Lőrinc) || a. Az a térben v. időben tekintett nagyobb közösség, amelyhez én (a beszélő v. író) is hozzá tartozónak vallom magam. Mi magyarok; mi, a XX. század fiai. □ A honfibú mely elzsibbaszta minket, Tenálad munkás fájdalom leve. (Arany János) Adj magyarságot a magyarnak, | hogy mi ne legyünk német gyarmat. (József Attila)
- 2. <Főleg a tudományos értekezés és a szónoklat nyelvében, szerényebb kifejezésként:> én. Az eddigi véleményekkel szemben mi arra a következtetésre jutottunk, hogy
|| a. <Ún. "fejedelmi többes"-ként:> én, az uralkodó. □ "Mi első József, Isten kegyelméből stb. stb." kezdődik az okmány. (Jókai Mór)
- 3. (ritka) <Általánosításban, általános érvényű megállapításban:> az ember (II. 2) általában. Mindenféle baj érhet minket.
- 4. (ritka, finomkodó v. kedveskedő, néha gúnyos is) <Gyerekekhez szólva, felnőttek részéről, főleg iskolában:> te v. ti, aki(ke)t nem akarlak megnevezni, ill. megszégyeníteni. Mi soha nem figyelünk? Már megint azt hisszük, hogy a tanár nem lát minket. Most fölvesszük ezt a ruhácskát, és akkor mi leszünk a legszebb baba a világon.
Használata:
- a) <Névmással v. főnévvel megjelölt, ill. a szövegkörnyezetből v. a beszédhelyzetből odaérthető személlyel v. személyekkel szemben a többes számú 1. sz. kiemelésére, fő- v. mellékhangsúllyal.> Mi voltunk az elsők, nem ti. Mi kapálunk, ti kaszálni mentek. Mi is veletek megyünk. Erről mi másképp vélekedünk. Ők elmehetnek, de minket ne várjatok. □ Játsszunk, játsszunk
Méhcsoportot, rózsafát,
Mink is, mink is raj leszünk. Andalogva és dönögve Ágról ágra röppenünk. (Vörösmarty Mihály) Mi vesszünk el, ne a haza. (Petőfi Sándor) a1 <Ugyanilyen helyzetben, értelmezővel v. jelzői mellékmondattal, amely gyak. az állásfoglalást okolja meg v. magyarázza.> Eddig csak hibáiról hallottunk a jelöltnek, de mi, akik jól ismerjük őt, értékeiről is beszámolhatunk. Mi többiek másként gondoltuk. □ [A népnek] Nagy fáradalmait ha nem enyhíti más, Enyhítsük mi költők. (Petőfi Sándor) Meddig lesz még úr a betyárság És pulya had mi, milliók? (Ady Endre)
- b) <Szembeállítás nélkül, a figyelemnek a beszélő személyre és a hozzáértett személy(ek)re irányításával v. érzelmileg erősen színezett mondatban, rendsz. mellékhangsúllyal.> Mi szívesen segítségedre leszünk. Minket ne várjatok. Mi az ördögnek csinálnánk mi ilyeneket?! Ha láttál volna minket! □ Nem vagyunk mi sem közvélemény, se országgyűlés. (Mikszáth Kálmán)
Megjegyzés: a tárgyul haszn. Minket v. bennünket alakok valamelyikét az említett eseteken kívül mindig kitesszük, valahányszor az ige alakjából v. a beszédhelyzetből nem világlik ki a tárgy nyelvtani személye.
II. (birtokos jelzőként, -nk ragos birtokszó előtt, rendsz. megelőző határozott névelővel) A velünk (mint beszélőkkel, írókkal) meghatározott kapcsolatban levő; az <a személy, dolog>, aki, ami a miénk, aki, ami hozzánk tartozik. Ez a mi kertünkben termett. A mi házunk nagyobb, mint a tiétek. □ Te nem ismered a mi kancsónk esetét? Hát elbeszélhetem. (Kosztolányi Dezső) || a. (tréfás) <Elbeszélésben, a már ismerős hősről:> a már említett, a szóban forgó. Erre a mi Sándorunk felkapta a botját, és
□ A mi emberünk se rest, Oda nyargal egyenest A lyuk mellé. (Petőfi Sándor) Hanem a mi Péter-Pálunk | Háza körül mást találunk
(Arany János) || b. (bizalmas) A mi emberünk: a) a mi érdekeinket képviselő, a mi nevünkben szereplő személy; b) (aki) tetszik nekünk, mert hasonlóan gondolkozik, mint mi.
Használata:
- a) <Birtokos jelzővel, -é jelű főnévvel, főnévi névmással v. főnévvel szembeállítva v. a beszédhelyzetből odaérthető személlyel v. személyekkel szemben, a többes számú 1. személyű birtokos kiemelésére.> A mi fiunk idősebb, mint a szomszéd fia (a szomszédé). A mi gyermekkorunkban más játék járta. A mi kertünkben több a gyümölcsfa, mint a tiétekben.
- b) <Szembeállítás nélkül, a beszélő személyeknek mint birtokosoknak némi kiemelésével, gyak. a birtokszóval jelölt személy iránti szeretet, kedveskedés hangulati értékével, néha fölöslegesen is, különösebb szerep nélkül.> A mi fiunk, a mi szegény fiunk, ha most itt volna! Ilyen a mi életünk. □ Tovább is egy a mi utunk. (Kaffka Margit) b1 (ritka, irodalmi nyelvben) <Határozott névelő nélkül, emelkedett stílusban.> □ Isten ója nagy csapástól Mi magyar hazánkat! (Arany János) Mégis és újra: föl a szivvel Mi véres szivünkért, Mi kinunkért, mi bánatunkért, Mi szegény meggyötört hitünkért. (Ady Endre)
- Szóösszetétel(ek): mialánk; mialólunk; mialattunk; miáltalunk; mibelénk; mibelőlünk; mibennünk; mielénk; miellenünk; mielőlünk; mielőttünk; miértünk; mifelénk; mifelettünk; mifelőlünk; mifölénk; mifölöttünk; mihelyettünk; mihozzánk; miirántunk; mikörénk; mikörülöttünk; mikörülünk; miközénk; miközöttünk; miköztünk; miközülünk; mimellénk; mimellettünk; mimellőlünk; mimiattunk; mimögénk; mimögöttünk; mimögülünk; minálunk; minekünk; minélkülünk; mirajtunk; miránk; mireánk; mirólunk; miszerintünk; mitőlünk; miutánunk; mivégettünk; mivelünk.