Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.

MINTHA kötőszó (az állítmány feltételes módban) <A főmondatban gyak. úgy v. olyan v. velük egy jelentésű rámutató szóval.>
  • 1. <Olyan hasonlító mondat bevezetésére, amely azt a feltevést fejezi ki, amelynek ellenkezőjét ismerjük.> Mintha semmi sem történt volna, énekelni kezdett. □ Ottan némán, mozdulatlan álltam, Mintha gyökeret vert volna lábam. (Petőfi Sándor) No, mit bámulsz úgy rám; mintha meg akarnál enni? (Mikszáth Kálmán) Annyi mindenféle jótékonysági egylet van itt, mintha az embereknek egyéb dolguk se volna az adományozásnál. (Krúdy Gyula) És elkezdett az eső cseperészni, | de mintha mindegy volna, el is állt. (József Attila) –11 <A hasonlítással szembeállított tény kitételével.> Olyan sötét van, mintha este volna, pedig csak három óra van. || a. <A főmondat tartalma azt fejezi ki, hogy a szóban forgó személy szándékosan a valóságnak meg nem felelőt, ill. azzal ellenkezőt mutat.> Úgy tesz, mintha el akarna menni. Úgy tettem, mintha nem hallottam volna a kérdést. □ Isten úgy segéljen, igaza van, – kiáltott fel élénken Kopereczky, mintha csak most jönne rá. (Mikszáth Kálmán) Az elnök látszólag lehúnyt szemmel ült helyén, mintha pusztán ábrándjai foglalkoztatnák. (Krúdy Gyula) || b. <Önálló mondat bevezetésére is, fokozást kifejező hasonlításban, gyak. határozatlanabb dolognak vmely ismerthez való hasonlítására.> Úgy szalad, mintha kergetnék. Úgy zuhog az eső, mintha dézsából öntenék. □ Arra ébredt fel, hogy valami éktelen nagy zuhogás, csattogás a világ. Mintha ezernyi ajtót szaggatnának be a várban. (Gárdonyi Géza) Távoli kürtöket hallott, aztán mintha kintorna rikácsolt volna, kietlen messzeségből. (Karinthy Frigyes) || c. (ritka, költői) <Névszói mondatrészre vonatkozólag, az ige hozzáértésével:> olyanformán, mint…; mintegy. □ Mohón kap az ifju a szép sellő után… Mintha álom után. (Arany János) Zene hallik sötét éjen, Zene, síp, dob, mély vadonban, Mintha égből, mint álomban. (Arany János)
  • 2. <A főmondat odaértésével, bosszankodás v. gúnyos tagadás, ill. – tagadó mellékmondatban – gúnyos állítás kifejezésére.> Mintha értene hozzá!: egy cseppet sem ért hozzá. Mintha nem tudnám, mire céloz!: nagyon is tudom, mire céloz. □ Micsoda ostoba öröm! Mintha az a gyerek boldogabb életre születne… (Gárdonyi Géza)
  • 3. <Bizonytalanság, óvatos állítás kifejezésére, önálló mondatban, a főmondat hozzáértésével:> úgy tetszik, úgy rémlik, hogy…; talán. Mintha csak ←. A beteg mintha valamivel jobban lenne már. Mintha ezt olvastam v. hallottam volna valahol. Mintha valami ilyet mondott volna. Mintha beteg volna ez a gyerek. Mintha javult volna. □ A hölgy mintha nagyon is fogadkoznék. (Arany János–Shakespeare-fordítás) Valahol mintha találkoztunk volna. (Gárdonyi Géza)
  • 4. <A feltételezett ok tagadását, elhárítását tartalmazó mondat bevezetésére; utána rendsz. ellentétes értelmű megokolás következik.> Nem azért mondom, mintha meg akarnálak róni (, de.). Ellenzem, nem azért, mintha bizonyos szempontból nem tartanám jónak, de más szempontból mégsem látom kívánatosnak. □ A nyolcadik szék… a szolgabíróé. S ez nem azért áll üresen, mintha annak a képviselője hanyag volna…; hanem inkább azért, mert hivatalos exmissióban [= kiküldetésben] van távol. (Jókai Mór) || a. Nem mintha: nem azért (mondom), mintha… Nem mintha szemedre akarnám vetni, de… Nem mintha nem tudnám, de… Nem mintha nem tetszene, most azonban éppen nincs rá szükségem.
  • 5. (régies) <Tagadó v. tagadó értelmű főmondat után tárgyi v. egyéb hogy-os mellékmondat bevezetésére, a hogy helyett:> hogy [2] (I. C, D). Nehogy azzal gyanúsítsatok, mintha mutogatni akarnám magam. □ Nem azt akarom ezzel mondani, …mintha igen jó dalokat tudnánk írni… (Arany János)