MELLÉRENDELŐ [e-ë-ë v. e-e-ë] melléknév (nyelvtudomány)
A mellérendelés viszonyában levő; mellérendelt (1). Mellérendelő (összetett) mondat: olyan ö. m., amelynek tagjai egymással egyenrangúak, nem függenek egymástól, de tartalmukban szorosan összetartoznak; mellérendelő (mondat)viszony; mellérendelő összetétel: olyan ö., amelynek előtagja ugyanolyan mondatrésznek felel meg, mint utótagja, az elő- és utótag rendsz. rokon értelmű, ritkábban ellentétes értelmű, s a tagok ugyanahhoz a szófajhoz tartoznak (pl. búbánat, ország-világ, itt-ott, jár-kel, rúgkapál, jön-megy); mellérendelő (szó)szerkezet. || a. (nyelvtudomány) Mellérendelő kötőszó: mellérendelő mondatokat v. azonos mondatrészeket összekapcsoló k.