Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.

MELLETT [e-e] névutó (ragtalan v. személyragos szó után, ezzel együtt értve)
  • 1. A megelőző szóval jelölt személy v. tárgy jobb v. bal oldala, ill. egyik v. másik oldala közelében. Az elnök mellett ül a jegyző. A füzet a könyv mellett van. □ Kivette szájából… a pipáját s függőlegesen leeresztvén azt maga mellett…, sapkáját ráakasztotta a csutorára. (Mikszáth Kálmán) Hilda erkélypáholyában ült, az ura mellett. (Kosztolányi Dezső) Én sokszor mentem Zsuzsika után, de sohase Zsuzsika mellett. (Móricz Zsigmond) || a. A szóban forgó személy szomszédságában, a szomszédos házban, lakásban, esetleg szobában. Ők az anyámék mellett laknak.
  • 2. A szóban forgó tárgy (közvetlen) közelében, vele bizonyos kapcsolatban, érintkezésben. Fal mellett; váll váll mellett*: vállvetve. Asztal mellett ülnek. A fal mellett szekrények állnak. Szeged a Tisza mellett fekszik. Az út mellett árkot ástak. □ A kis asztal mellett egy ifjú s egy lyányka. (Petőfi Sándor) Kiskunhalom nagyközség… a Duna mellett fekszik. (Nagy Lajos) || a. A kalapja, a sapkája, a süvege stb. mellett: a kalapja, a sapkája, a süvege stb. oldalához erősítve. Virág, toll van a kalapja mellett. □ Kerek fekete kalapja mellett a tavaszi virágok úgy sápadoztak, mintha ők is ittak volna a legények pálinkájából. (Gelléri Andor Endre) || b. A szóban forgó tárgyhoz, földrajzi helyhez többé-kevésbé közeli helyen. A város mellett magas hegy emelkedik. Kecskemét mellett egy faluban jártam. □ Kondorosi csárda mellett Gulya, ménes ott delelget. (Arany János) A Késes-utcában, az állomás | mellett laktunk. (Szabó Lőrinc) || c. A szóban forgó személy v. tárgy közelében egy v. több oldalán. A tanító mellett csoportosulnak a gyerekek. A tűz mellett ülnek. A lámpa mellett beszélgetnek. □ Egyszerű hajlék Tűzhelye mellett Érzeni… A szeretetnek áldott melegét. (Lévay József) Kék lampion mellett virrasztok. (Juhász Gyula) Szonátát… hallgattam egy szál csöpögő gyertya mellett. (Radnóti Miklós)
  • 3. Előtt (1b). □ Egész nap a sakktábla mellett ült. (Karinthy Frigyes) Lustán csámcsog jó-régi jászla mellett. | Öreg jámbor bolond, de jó tehén. (József Attila) || a. Mögött (4a). Zárt ajtók mellett tárgyalnak. || b.* Alatt (I. 7b). Vmely büntetés terhe mellett; fejvesztés terhe mellett.
  • 4. <Helyváltoztatást jelentő ige v. kifejezés mellett:> vkinek, vminek a közelében el; vkinek, vminek a közelében tovább. Az iskola mellett ment el. Füle mellett elereszt ← vmit. □ Lábujjhegyen tipegett el a kis bölcső mellett szobájába. (Mikszáth Kálmán) Fülük mellett átkot Eresztnek a céda szélnek. (Ady Endre)
  • 5.* Nap nap mellett: nap nap után; mindennap.
  • 6. A szóban forgó személy közelében (élve v. működve); vkinek a környezetében. Férje mellett jó dolga van. Egy ilyen munkatárs mellett öröm dolgozni. □ [György] A királyfi mellett nőtt fel mint barátja. (Arany János) || a. A szóban forgó tárggyal v. tárgyakkal hosszabban és szoros kapcsolatban együtt. Könyvei mellett elfelejti a világ bajait. Gépe mellett egészen más ember.
  • 7. A szóban forgó tárggyal, dologgal együtt, hozzá, szokásos v. alkalmi kiegészítésül. □ Volt… Szép fejes saláta, kövér bárány mellett. (Arany János) || a. A kapcsolt szóval jelölt cselekvés, folyamat, jelenség v. körülmény kíséretében, közben, közepette. Bor [= borozás] mellett; pipaszó [= pipázás] mellett; trombitaszó, a trombita hangjai mellett. Tomboló lelkesedés mellett ült le a szónok. □ Hogy tud ily dal mellett siránkozni? (Kisfaludy Károly) Az ügyvéd úr tea mellett tárgyal. (Gárdonyi Géza) Az ebédidőt… agyon kell ütni a kocsmában egy pohár sör mellett. (Krúdy Gyula) || b. A szóban forgó tárgy, dolog felhasználásával, segítségével. Lámpa mellett hímez, köt. □ A jó parazsas rőzse tüze mellett megforr a krumpli. (Tömörkény István)
  • 8. A szóban forgó tárgyon, dolgon kívül. Fizetése mellett van némi mellékjövedelme is. Az iskolai munka mellett még egyéb elfoglaltsága is van. □ Kár mellett szégyent is vallok. (Kisfaludy Károly)
  • 9.* A szóban forgó dolog érvényesülése, ill. biztosítása esetén; ellenében. Készpénzfizetés mellett: készpénzfizetésre; a következő feltételek mellett: a k. feltételekkel. Öt százalékos kamat mellett ad kölcsönt: öt sz. kamatra.
  • 10. Mivel a szóban forgó (főleg kedvezőtlen) körülmény fennáll. Ilyen időjárás mellett nehezen érik a szőlő.
  • 11. (átvitt értelemben) A szóban forgó személy v. dolog javára, annak érdekeit képviselve, érte. Vmi mellett áll ←; vki, vmi mellett kiáll, kitart, küzd, megmarad, hitet tesz. Harcol az igazság mellett. Ez a körülmény az előbbi állítás mellett szól. || a. A szóban forgó gondolattól, megnyilatkozástól el nem térve. Kitart, megmarad döntése, elhatározása, kimondott szava mellett. □ Csupán egy öreg mindenes béres maradt meg azon erős határozat mellett… (Tolnai Lajos)
  • 12. A szóban forgó személyhez v. dologhoz képest <, ha összehasonlítjuk vele>. Testvére mellett valóságos vasgyúró. Ez a rózsa teljesen fakó a másik mellett.
  • 13. (gyak. is v. sem szóval együtt) Ellenére, dacára. A legjobb akarat mellett sem*: a legjobb akarattal sem. Vagyona mellett éhezik. Nyersesége, durvasága mellett sem rossz ember. □ Sok darabot látunk, mely minden belső silánysága mellett is nagy hatással bír. (Vörösmarty Mihály) Hát nekem, sok biztatási mellett, Mennyivel maradt adós az élet? (Tompa Mihály)