MELLÉJE [e-e] határozószó (személyragos) mellém, melléd, mellénk, mellétek [e-ë], melléjük v. (
régies) melléjök; az egyes szám 3. személyben személyragtalanul is: mellé. Nyomósítva: őmelléje, őmelléjük
- 1. A személyraggal megjelölt v. az előzményekből ismert személy, tárgy v. dolog mellé (16): Az elnök helyet foglalt, titkárja melléje ült. Adj mellém egy munkatársat! Kitűnő a rántott csirke, jó volna melléje egy kis uborkasaláta. □ Ülj mellém a kandallóhoz, Fel van szítva melege. (Kisfaludy Sándor) Ádám
a talicskát
a falhoz állítja. Odaáll mellé. (Tömörkény István) Egy harmadik | állt mellénk,
valaki, idegen. | Munkás lehetett,
figyelte vitánkat. (Szabó Lőrinc)
- 2. (rendsz. mellé alakban) (ritka) Ráadásul. Nem szép nő, s melléje még kellemetlen modorú is. □ Az egykori gályarab
izmai olyanok, mint a kötél, s mellé egy zsonglőr ügyessége. (Jókai Mór)
- 3. (névutószerűen is, -nak, -nek ragos szóval kapcs. csak 3. személyű alakban) <Kül. néhány állandó szókapcsolatban:> melléje áll, szegődik vkinek, vminek: vki, vmi mellé á., sz. □ Mellé, komornám, a kosárvivőnek! (Arany JánosArisztophanész-fordítás)